Kállay ki-kicsoda

A Kállay család

A nagykállói Kállay család egyike a legrégibb nemesi családoknak, amelyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a család nevét és előnevét adó Nagykálló mezővárost minden oklevél szerint és valószínűleg azon is túl az államalapítás vagy a honfoglalás óta birtokolja. XIII. századi oklevelek tanúsítják, hogy a nagykállói Kállayak a Balogsemjén nembeli Ubul fia Mihálytól erednek.

A zivataros évszázadok nem kímélték a népes Kállay családot sem. A XVII. század második felében már csak a szatmári birtokokon élt Kállay Miklós (meghalt 1683 után) tartotta a Kállay-fiágat, akit ezért a család restaurátorának, megújítójának is szoktak volt nevezni. Katolikus felesége, Sztankay Éva (elhunyt 1720-ban) befolyására rekatolizált, gyermekeik és a tőlük eredő leszármazottak már katolikus hitben nevelkedtek. Kállay Miklós fia György a horvátországi birtokokon telepedett meg, és terjesztette tovább a Kállayak ma is ott élő horvát főágát. Miklós fia János Panyolán lakott, itt temették 1737-ben, tőle ered a család orosi főága, másik fia, Ferenc (meghalt Kérsemjénben 1736–1755 között) pedig a szintén máig virágzó napkori főág megalapítója. A családkutató elődök sokáig nem foglalkoztak a restaurátor Kállay Miklós harmadik fiával Kállay Györggyel, akinek felesége Sipos Erzse volt. A Horvátországban élő római katolikus Kállayak tőle származtatják magukat, és a nagykállói Kállayak címerét használják.

A nagykállói Kállay család az egyik őshonos, ősi magyar nemesi családok egyike, őseik még a vándorló magyar törzsszövetség tagjaként jöttek hazánk területére. A Balog-Semjén nemből eredő família az évszázadok alatt igen jelentős szerepet vállalt a magyar történelemben, mind országos, mind megyei, mind pedig helyi szinten. Levéltáruk, amelyet Kállay Ödön (1815-1879) Kossuth egyik halálraítélt, majd kegyelemben részesült kormánybiztosa a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott, és ma a Magyar Nemzeti Levéltárban található, a XIII. századig vezeti vissza a történelmet szerető kutatót. A családnak tehát 800 év írott emléke, és az azóta eltelt hosszú évszázadok alatt történelmünk lapjai többük nevét kiemelte és megőrizte. A nagykállói Kállay család tagjai közül a kisebb-nagyobb közigazgatási pozíciókon keresztül a niniszterelnökségig sokféle pozíciót betöltöttek: megyei főszolgabírók, táblabírók, alispánok, főispánok, miniszterek, országgyűlési követek, képviselők, császári és királyi kamarások voltak.

Napjainkban a Kállay családnak több ága is létezik: a római katolikus nagykállói Kállayak, a református simándi Kállayak és a szintén református magyargoroszlói Kállayak, mindhárom külön-külön címerrel.

A család címere egy zöld sárkány által kerített kék pajzs mezejében egy sisakos fej, alatta két piros szív, és a fejjel egy vonalban függő helyzetben ponty látható, a pajzs fölötti sisak koronáján páncélos kar könyököl, kivont kardja hegyén levágott vérző törökfejet tartva. A hagyomány szerint a farkát szájában tartó sárkány azért került a címerbe, mert Kállay János Hunyadi Mátyás király korában a Sárkány-rend vitéze volt, és állítólag egy csata alkalmával egy törököt vízbe szorított, s midőn fejét kardja hegyére vette volna, azzal együtt egy a hullára éhező pontyot is kihúzott a folyamból. De tekintve azt, hogy a Balog-Semjén nemzetségnév első szava; Balog halat jelent, habozás nélkül mondhatjuk, hogy a Balogsemjén nemzetség ősi címere a hal.

A Kállay család napkori ága


Kállay György (1721-1783)

1721-ben született Kérsemjénben. A napkori főágalapító Kállay Ferenc (1670-1750) és báró Perényi Mária (1691-1777) fia. Kállay György nevéhez fűződik Kállósemjén apja által elkezdett benépesítése, a ma is álló Kállay-kúria felépítése, valamint Nagykállón a Vármegyeháza megépíttetése. Ebbéli munkásságában szorosan együttműködött az orosi főágbeli kuzinjával, a Biriben élt Kállay Jánossal (1736–1810), a Kállay família egyedüli grófi címet (1778) viselt leszármazottjával, császári és királyi kamarással, a tiszáninneni kerületi tábla elnökével. Feleségeik is igen közeli rokonok lehettek, Kállay János 1758-ban, Kállay György kállósemjéni magánkápolnájában fogadott örök hűséget báró muraniczi Horváth Katalinnak. Kállay György felesége pedig muraniczi Horváth Mária volt, akit 1749. március 2-án vett el Nyírtasson. Kállay György elsőszülött fia, Kállay György (1752–1821) egri kanonok lett, míg Kállay Miklós (1754-1820) több ízben Szabolcs vármegye másodalispánja, majd később első alispánja. Kállay György 1783. november 27-én hunyt el Kállósemjénben.

Kállay Miklós (1754-1820)

1754. január 7-én született Kállósemjénben. Apja, Kállay György (1721-1783) halála után bérbe adta terjedelmes birtokait, Pesten, Pozsonyban, Bécsben tanult, majd európai körutat tett. A nagy műveltségű gazdag főúr az 1780-as évek közepéig Kérsemjénben élt, utána húsz éven át Kállósemjénben, 1803-tól Kállóban. 1779-ben vette feleségül tahivári és tarkeői Tahy Klárát (1759-1813), akitől négy gyermeke született: Kállay Imre (?-1832), Kállay Apollónia (1782-1804), Kállay Albert (1783-1833) és Kállay Kristóf (1786-1855). Kállay Miklós 1803–1805 között szabolcsi másodalispán, 1805–1819 között első alispán, 1807-ben és 1808-ban szabolcsi országgyűlési követ volt. Az 1807. évi budai országgyűlésen a Ludoviceum céljaira tízezer forintot adományozott. Amikor Napóleon ellen a nemesség 1809-ben fegyverbe szólíttatott, Szabolcs vármegye is intézkedett a nemesi felkelő sereg (1170 fő) kiállításáról. A lovas insurrekció tisztikarában Kállay Miklós nevét ezredesként, Imre fiáét kapitányként olvashatjuk. Nevéhez fűződik a Nyírség-tó vizeinek a tiszai ártérbe való levezetése, ami lehetővé tette a Nyírvíz-szabályozás műszaki befejezését.  I. Ferenc király nevezte ki érdemei elismeréséül királyi tanácsosnak, ami abban az időben magas elismerésnek számított. Feleségével, Tahy Klárával vendégszerető házat vittek, asztaluknál állítólag naponta hatvan személyre is terítettek, kállói szalonukban külföldi zeneművészek léptek fel. Támogatták a nemzeti színjátszást is. Fennmaradt, hogy a Kállón átutazott hazai színtársulatot a házukban vendégül látták, pénzbeli támogatást nyújtottak számukra, és még a vármegyeházi nagytermet is odaadták játékszínül. Kállay Miklós 1820. június 3-án hunyt el Kállóban. Állítólag báró Simonyi József (1773–1832), a híres Simonyi óbester a keresztapját tisztelte Kállay Miklósban. A családi hagyomány szerint az óbester egy bűvös carneolgyűrűt hozott az alispánnak ajándékba, ami a gazdáját minden bajtól megóvja. A családi ereklyét a família nevében Kállay Tamás ajándékozta utóbb, 1927-ben, a megyébe látogató Vass József népjóléti miniszternek.

Kállay Imre (1781-1832)

1781-ben született. Édesapja nagykállói Kállay Miklós (1754-1820), Szabolcs vármegye másod- és első alispánja, valamint a megye országgyűlési követe, míg édesanyja tahivári és tarkeői Tahy Klára (1759-1813) volt. 1808. április 5-én, Nagykállón vette feleségül Szűcs Ágnest (1787-1822), akitől nyolc gyermeke született. Amikor Napóleon ellen a nemesség 1809-ben fegyverbe szólíttatott, Szabolcs vármegye is intézkedett a nemesi felkelő sereg (1170 fő) kiállításáról. A lovas insurrekció tisztikarában édesapja, Kállay Miklós nevét ezredesként, míg Imrét kapitányként olvashatjuk. Egyike volt azoknak a tiszteknek, akik Habsburg-Lotaringiai János (1782-1859) főherceget Napóleon elől Ulm alól Csehországba kísérte. 1809-ben tért haza, mint rokkant katona. 1832. november 6-án hunyt el Napkoron.

Kállay Kristóf (1786-1855)

Kállay Kristóf 1788. január 19-én született Kállósemjénben. Édesapja nagykállói Kállay Miklós (1754-1820), Szabolcs vármegye másod- és első alispánja, valamint a megye országgyűlési követe, míg édesanyja tahivári és tarkeői Tahy Klára (1759-1813) volt. Kállay Kristóf volt a család negyedik, egyben legkisebb gyermeke. Amikor Napóleon ellen a nemességet 1809-ben fegyverbe szólították, a lovas insurrekció tisztikarában az apja, Kállay Miklós ezredesként, míg testvére, Imre kapitányként szolgált. I. Ferenc császár Kállay Miklóst érdemei elismeréseként királyi tanácsosnak nevezte ki, míg fia, Kállay Kristóf 1830-ban császári és királyi kamarási címet kapott I. Ferenc császártól. Később Kraszna vármegye adminisztrátora, majd 1836-1848 között a vármegye főispánja lett. Bevilaqua Borsody Béla azt írta róla, hogy erőteljesen érdeklődött az alkímia iránt, s egyben igen nagy könyv- és kéziratgyűjtő volt. Úgy említi, hogy „az övé volt az Alföld legszebb könyvtára.” Felesége vajai és ibrányi Ibrányi Mária (1796-1869) volt, de gyermekük nem született. Kállay Kristóf 1855. október 20-án hunyt el Kállósemjénben. Arcképét 1832-ben Eduard Agricola (1800-1872) festő örökítette meg, amelyen Kállay Kristóf díszmagyarban, álló galléros fehér ingben, paszománydíszítéssel ellátott fekete dolmányban és csomóra kötött mélybarna selyem Bocskai-nyakkendőben látható.

Kállay Emánuel (1814-1886)

1814. június 19-én született Napkoron. Édesapja Kállay Albert (1783-1833), édesanyja csicseri Ormós Terézia (1793-1818) volt. Kállay Manó néven is ismert volt. Iskoláit és a jogot Debrecenben, Egerben és Nagyváradon végezte. 1832-ben Bécsbe ment egy évi katonai szolgálatra, hogy a gárdához beléphessen s a Ferencz-Károly-ezredben mint hadapród szolgált. Apja 1833-ban bekövetkezett halála után telepedett le Kállósemjénben, s feleségül vette revisnyei Reviczky Jozefát (1811-1875), akitől három gyermeke született: Kállay Kornél (1836-1902), Kállay Berta (1838-1842) és Kállay Albert (1843-1922). Kállay Manó élénken bekapcsolódott a politikába, s mindig ellenzéki oldalon. Szabolcs vármegye hadi főpénztárnoka, 1844–1847 és 1847–1848 között szabolcsi első alispán, 1847–1848-ban országgyűlési követ. Nagy népszerűségnek örvendett, gróf Batthyány Lajossal is összeköttetésben állt. 1849-ben szabolcsi másodalispánsága mellett nemzetőr őrnagyként két hónapot szolgált a szabolcsi nemzetőrökkel Máramaros vármegyében a határszéli vidékeken, majd Kossuth Lajos egyenes felszólítására hat hét alatt tisztán önkéntesekből háromszáz tagú lovascsapatot szervezett Nyírbátorban. A forradalom és szabadságharc leverése után kállósemjéni birtokán gazdálkodott, de élénk kapcsolatban maradt az emigrációval. Érdemei voltak az Olaszországban felállított magyar légió utánpótlásának segítésében. 1861-ben ismételten elvállalta a szabolcsi másodalispánságot, 1869–1872 között a nyírbátori kerületből volt ellenzéki programmal országgyűlési képviselő. 1886. december 29-én hunyt el Nagybányán.

Kállay Albert (1843-1922)

1843. március 22-én született Kállósemjénben. Apja Kállay Emánuel (1814-1886), anyja revisnyei Reviczky Jozefa (1811-1875) volt. Jogi tanulmányait Pesten végezte, 1867-ben Szabolcs vármegye t.b. aljegyzője. 1870-ben került el a megyéből, 1884–1905 között Szeged, közben egyidőben Hódmezővásárhely (1886–1896) és Szabadka (1887–1893) főispánjává is kinevezték. Nevéhez fűződik Szeged 1879. évi nagy árvíz utáni helyreállítása, az újszegedi liget fásítása. 1893-ban a király a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki. A Szabadelvű Párt tagjaként Tisza Kálmán, majd utóbb Tisza István politikájának volt a híve.  A szegedi híres főispánról sok kedves anekdota maradt fenn, ezek közül az egyik: Még 25 éves fiatalember korában egyszer megkérdezték tőle, miért nem házasodik meg már? „Hja, lelkecském, ha az ember úgy készen kapná a családot! De a legelején kezdeni, bajoskodni – semmi ízem sem kívánja…” – volt a válasz. Agglegényként is halt meg 1922. július 30-án Szegeden.

Kállay András (1839-1919)

1839. április 9-én született Napkoron Kállay György (1811-1886) és Tarnóczy Mária (1815-1857) gyermekeként. Tanulmányait 1847-ben kezdte Bécsben egy előkelő magánintézetben. A császárvárosból 1860-ban tért haza diplomaszerzés után. 1862-ben hosszú utazást tett Angliában és Franciaországban, hazatérte után a Szabolcs vármegyei közigazgatási bizottság tagjaként foglalkozott a közügyekkel. 1866-ban kapcsolódott be a Felső- Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat munkájába, a társulatnak 20 éven át volt választmányi tagja, 1874-1886, ill. 1989-1899 alelnöke, 1886-1888 között pedig elnöke. A szabályozásról írt több szakmunkát is sajtó alá adott. Tisza Kálmán miniszterelnök felkérésére 1889 júniusában vállalta el a szabolcsi főispánságot. Székfoglaló beszédében „kevés politika és annál több közigazgatás az ülésteremben” jelszóval lépett fel. Az első szabolcsi főispán volt, aki beköltözhetett az 1892-ben átadott új Vármegyeházára. 1897 áprilisában Kállay Andrást – saját kérelmére – Ferencz József császár és király felmentette szolgálati elismerése mellett a főispáni állásából. A lemondás megyeszerte mély megdöbbenést keltett. Az iránta megnyilvánuló általános tisztelet és bizalom jegyében, 1897 októberében újból megválasztották a vármegyei közigazgatási bizottság tagjának, de a tisztséget nem fogadta el. Kállay András megtestesítője volt a puritán hazafiságnak, a nemes önzetlenségnek, politikai higgadtságnak és érett megfontolásnak. Nyíltszívű magyar volt, egyéniségében a legszerencsésebben ötvöződött a régi táblabírák nemes egyszerűsége a művelt, modern, széles látókörű államférfi minden szép vonásával. Hat évtizeden át nem volt a megyében politikai, kulturális, társadalmi esemény, mozgalom, egyesület, amelynek vezetői között ne találnánk meg. Az iskolaügy, a múzeumügy, a közegészségügy nagy támogatója, a Nyíregyházi Városi Dalárda bőkezű mecénása, a Turáni Kör alapító tagja, sokáig elnöke, ahogy tagja volt pl. az MTA Numizmatikai Társulatának is. Fáradhatatlan volt írás- és vitakészsége. Munkái három kötetben összegyűjtve 1912-ben jelentek meg: Politikai beszédeim és újságcikkeim, Vegyes költemények, Köz-és mezőgazdasági viszonyaink. Utolsó kisebb munkája: A vármegye intézménye, amelynek tántoríthatatlan híve volt. 1866-ban vette nőül eördöghfalvi Csuha Vilmát, a magyar női erények, a nőiesség és háziasság mintaképét. A századfordulóig Kállósemjénben és főleg Nagyhalászban éltek, de volt házuk Budapesten és Nyíregyházán (Bocskai utca) is. Házasságukból nyolc gyermek született. András és Tamás fiuk országgyűlési képviselő volt, Miklós pedig földművelésügyi miniszter, majd miniszterelnök. 1919. október 18-án hunyt el, temetésére 1919. október 20-án került sor Nyíregyházán. Földi maradványait a Bocskai utcai gyászházból a vármegyeházára vitték, felravatalozott koporsója a díszteremben állt. Ma a kállósemjéni családi kriptában nyugszik, feleségével, gyermekeivel, unokáival.

Kállay András (1875-1941)

1875. január 7-én született Nagyhalászon. Édesapja Kállay András (1839-1919) Szabolcs vármegye főispánja, míg édesanyja eördöghfalvi Csuha Vilma (1849-1922) volt. Középiskoláit Budapesten a piarista gimnáziumban végezte, majd jogi pályára lépett. Ennek elvégzése után nagyhalászi birtokára vonult vissza, ahol később gazdálkodott. Egész életében a népért dolgozott s annak körében rendkívüli népszerűségnek és szeretetnek örvend. A vármegyei közéletben mint megyebizottsági és képviselőtestületi tag a társadalmi életben vezető szerepet játszott. 1904. június 4-én Újfehértón megnősült, feleségül vette gencsi és érmihályfalvi Gencsy Mártát (1883-1965), akitől három gyermeke született. Bár pártkeretekbe nem tartozott, régi lelkes híve volt a Nagyatádi Szabó-féle kisgazdapárt programjának. 1920 októberében, a Wagner Károly országgyűlési képviselő lemondása folytán megüresedett kemecsei választókerület nagy többséggel választotta meg pártonkívüli programmal. 1941. május 12-én hunyt el Nyíregyházán.

Kállay Tamás (1876-1963)

1876. november 25-én született Nagyhalászon. Édesapja Kállay András (1839-1919) Szabolcs vármegye főispánja, míg édesanyja eördöghfalvi Csuha Vilma (1849-1922) volt. Kállay Tamás 1902-ben Kolozsvárott jog- és államtudományi doktori címet szerzett, majd közigazgatási pályára lépett, s rövid ideig vármegyei aljegyző volt Szabolcs megyében. Az 1905. évi választások során Függetlenségi és 48-as párti programmal a székelyudvarhelyi kerület képviselője lett, amely 1906-ban és 1910-ben ismét megválasztotta. Később azonban a Nemzeti Munkapárt tagja lett. Az első világháború kitörésekor bevonult, s ő volt az egyetlen a képviselőház tagjai közül, aki bekerült a hadsereg aranykönyvébe, mert 1914 októberében, az oroszok által ostromolt Przemysl erődjébe elsőnek jutott be fontos paranccsal. A Katonai Érdeméremmel és a Katonai Érdemkereszt harmadik osztályával tüntették ki. Felesége Kállay Ubul (1875-1952) Csík vármegye főispánjának lánya, Kállay Ágota (1903-1978) volt. Az 1920. évi első nemzetgyűlési választáson Tokajon kisebbségben maradt, míg a második, 1922. évi nemzegyűlésben már a kemecsei kerületet képviselte egységespárti programmal, mandátumáról azonban a nemzetgyűlés vége felé lemondott. Ismert műértő s műkereskedő is volt. 1931-től a kisvárdai kerületet képviselte, amely egyhangúlag választotta meg egységespárti programmal. Kállay Tamás 1963. január 29-én hunyt el Budapesten. Temetésére február 1-jén került sor Gödöllőn.

Kállay Miklós (1887-1967)

1887. január 23-án született Nyíregyházán. A nagytekintélyű nagykállói Kállay András (1839–1919) szabolcsi főispán és eördöghfalvi Csuha Vilma (1849-1922) ötödszülött fia. 1906-ban Budapesten maturált, egyetemi tanulmányokat Budapesten, Genfben, Drezdában és Párizsban folytatott. Életpályáját Szabolcs vármegye szolgálatában kezdte: előbb kisvárdai szolgabíró, majd nagykállói főszolgabíró volt. 1914-ben vette nőül nagykállói Kállay Helént (1894-1945), s házasságukból 3 fiú született: Kállay Kristóf, Kállay Miklós és Kállay András. 1922–1929 Szabolcs és Ung vármegye főispánja. 1929–1931 a Bethlen- kormány kereskedelemügyi államtitkára, országgyűlési képviselő, 1932–1935 a Gömbös kormány földművelésügyi minisztere, tisztségéből önként távozott. 1937–1942 az Országos Öntözésügyi Hivatal első elnöke, a felsőház tagja, 1942. március 9. – 1944. március 19. között Magyarország miniszterelnöke. A német megszállás után a rózsadombi török követségen kapott menedéket, ahonnan 1944. november 19-én hurcolták el a németek: Margit- körúti fogház, Sopronkőhida, Mauthausen, Dachau haláltáborok, majd Innsbruckon át a Dolomitok. 1945. május 4-én nyerte vissza szabadságát Capri szigetén. Olaszországban maradt, 1953-ban áttelepült Amerikába. A magyar emigráció Grand Old Man-je tagja lett a new york-i Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottságának, cikkeket írt, beszédeket mondott (a memoárja mellett ezek egy részét is kiadta), sorra látogatta az USA és Kanada magyar központjait, dél- amerikai előadói körutat tett. 1967. január 14-én, a New York-i lakásán hunyt el pár nappal a 80. születésnapja előtt. Holttestét a Madison Avenue és a 81. utca sarkán lévő Campbell Funeral Home-ban ravatalozták fel, a new york-i Szent István magyar katolikus templomból temették 1967. január 17-én. Ravatalánál a búcsúbeszédet Varga Béla pápai prelátus, a Magyar Bizottmány elnöke mondta. Földi maradványait fiai 1988-ban Rómába vitték, s mint máltai tiszteleti lovagot a Magyar Máltai Lovagok sírboltjában helyezték el. 1993. április 17-én nyílt meg koporsója előtt – az általa építtetett – kállósemjéni családi kápolna alatti kripta ajtaja, s végakarata szerint szülei, testvérei, felesége mellé temették.

Kállay Ödön (1815-1879)

1815. szeptember 7-én született Napkoron. Apja Kállay Gergely (1781-1846) szabolcsi másodalispán, anyja revisneyei Reviczky Viktória (1796-1817) volt. A lánglelkű hazafi, nem véletlenül kezdte közéleti pályáját Csanádban, az orosi főágból való Kállay István (1790-1845) ottani főispán védőszárnyai alatt 1836-ban. Három évvel később, 1839. november 21-én feleségül vette csépesi Faragó Máriát (1821-1879), akitől nyolc gyermeke született. Közülük azonban csak hárman élték meg a felnőttkort: Kállay István (1849–1886), Kállay Rudolf (1853–1920) sebészorvos, nagykállói és nyíregyházi kórházigazgató főorvos, és Kállay Zoltán (1856–1914) dr. juris, Heves vármegye főispánja, országgyűlési képviselő, akik az apai jussukat a kúriával a XX. század elején eladták Klár ügyvédnek. Az apa, Kállay Ödön már a makói megyegyűléseken a liberális nemesi ellenzék tagjaként tűnt ki, az 1843–44. évi pozsonyi diétán csanádi követ. 1845-ben visszatért kiscserei birtokára, 1848. június 19-ig a nádudvari járás főszolgabírája, 1848 májusában nemzetőr kapitány. A nádudvari kerületből népképviselő az 1848. július 2-án megnyílt első népképviseleti országgyűlésen, ahol a radikálisok egyik vezéregyénisége. Tagja volt 1848 szeptemberében mindkét országgyűlési küldöttségnek Bécsben. 1848 októberében Székesfehérvár, november–decemberben Komárom kormánybiztosa. 1849 márciusában Perczel Mór Szegeden őrnagyi rangban tábori térparancsnoknak nevezte ki.  A forradalom leverése után a haditörvényszék 1850. június 26-án felségárulás vádjával kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Haynautól 1850. július 5-én kegyelmet kapott, kiscserei birtokára internálták, ahol 1854. április 6-ig rendőri megfigyelés alatt tartották. Egy évtizedig a kiscserei kúriájában családja és barátai körében élt. Az 1861. évi országgyűlésen a Határozati Párt oldalán volt képviselő a nádudvari kerületből, ugyaninnen 1865-ben is, és következetesen 48-as, szélsőbaloldali közjogi ellenzéki oldalon.  Egyike annak a hét ellenzéki, függetlenségi képviselőnek (a „hét kuruc”), akik az 1867. június 8-i koronázási ünnepségek elől kitérve tüntetőleg Cinkotán ültek össze a kiegyezést elutasító politikai állásfoglalásuk demonstrálásaként. 1867 októberében lemondott képviselői állásáról, a közéletbe Kossuth Lajos kifejezett kérésére tért vissza. 1869-től négy alkalommal Szeged-Alsóvárosból volt képviselő a 48-as párt, majd a Függetlenségi Párt színeiben. A képzett, olvasott politikust Széchenyi István is megtisztelte bizalmával, Jókai Mór és Kossuth Lajos a tehetségét, jellemét, szilárd hazafiságát becsülte, Mikszáth Kálmán szerint „jellem mint az acél, nemesség, amelyen nincsen rozsda”. Bárhol is szolgálta a hazát, az otthont mindig Kiscsere jelentette számára. Itt is hunyt el 1879. augusztus 5-én. Végakarata szerint itteni kúriájának parkjában temették, majd földi maradványait 1918-ban fiai a kállói temetőben emelt kriptába vitették.

Kállay Rudolf (1853-1920)

1853. november 13-án született Kiscserén. Édesapja Kállay Ödön (1815-1879) jogász, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Kossuth híve, Szabolcsban főszolgabíró, 1848-ban Székesfehérváron, majd Komáromban kormánybiztos, a hadbíróság felségárulás vádjával kötéláltali halálra, vagyonelkobzásra ítélte, de kegyelmet kapott. Édesanyja csépesi Faragó Mária (1821-1879) – 8 gyermekük született, de csak 3 élte meg a felnőttkort: István, Zoltán és Rudolf. Kállay Rudolf egyetemi tanulmányait Pesten végezte, 1878-ban avatták orvosdoktorrá. Feleségét duboveczi Dobóczky Malvint (1860-1939) 1880-ban vezette oltár elé, s 5 gyermekük született: Tibor, László, Iván, Rudolf és Helén, aki 1914-ben feleségül ment Kállay Miklóshoz, aki miniszter, majd miniszterelnök. 1884-ig a Pesti 2. sz. Sebészeti Klinikán volt műtős növendék, műtő sebész, majd a Rókus Kórház szemészeti osztályán dolgozott. 1884-től a nagykállói Nyilvános Közkórház (Szükségkórház) sebész főorvosa, 1887. I. 01-től kinevezett igazgató főorvosa. Az 1899. XI. 20-án megnyílt nyíregyházi Erzsébet Közkórház első igazgató főorvosa, 16 éven át látja el kiemelkedően ezt a feladatot is. 1895-ben az Országos Közegészségügyi Tanács tagja lett, 1905-ben királyi udvari tanácsosi címet kapott. Tagja volt Szabolcs vármegye törvényhatóságának és közigazgatási bizottságának, a Bessenyei Kör alelnöke 1911-1920 között. Az Erzsébet Közkórház orvosi szakkönyvtárának alapítója, adományozója, nevét ma a jogutód Jósa András Megyei Kórház szakkönyvtára viseli. Az I. világháború sérültjeit, frontkatonáit odaadással ápolta. A Vöröskereszt 1915-ben kitüntette ezért. Dr. Kállay Rudolf 1915-ben vonult nyugdíjba. 1920. november 13-án halt meg Nyíregyházán, de a nagykállói régi temetőbe temették. 2000. május 17-én helyezték leszármazói végső nyugalomba a nagykállói római katolikus templomnak a családi kriptájába, ahol több Kállay mellett lelt végső nyugalomra.

Kállay Tibor (1881-1964)

Kállay Rudolf (1853-1920) sebész, főorvos és duboveczi Dobóczky Malvin (1860-1939) legidősebb gyermekeként született 1881. január 6-án, Budapesten. Első felesége Mary Nietzsche, a második pedig Oroszy Ilona (1924-től). Egy gyermeke született, Tibor (1909-1983). Húga, Helén 1914-ben feleségül ment Kállay Miklóshoz, a későbbi miniszterelnökhöz. Debrecenben a Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Tudományegyetemen doktorátust szerzett (jog- és államtudományok). 1905-től a székesfőváros IV. kerületi adófelügyelőségénél dolgozott, de már 1906-tól a Wekerle Sándor által vezetett pénzügyminisztérium munkatársa. 1912-ben a minisztérium költségvetési osztályának vezetője lett, titkári rangban. A Tanácsköztársaság alatt a románok megszállta tiszántúli területekről először Szegedre, majd Bécsbe ment, ahol tevékenyen bekapcsolódott az antibolsevista szervezkedésekbe. 1919 őszén a külügyminisztérium államtitkárává, majd a Felszámoló Hivatal elnökévé nevezték ki. Funkciója révén a trianoni békedelegációnak is tagja volt. 1920-ban Korányi Frigyes báró visszahívta a pénzügyminisztériumba, ahol Kállay az adózási apparátus kiépítésének feladatát kapta. Kállay Tibor 1921. december 4-én kapta meg a pénzügyminiszteri tárcát, hogy az államháztartást egyensúlyba hozza. 1922-től – hosszadalmas parlamenti harcok árán – adóreformot csikart ki és csökkentette az állami alkalmazottak számát. Kállay és Bethlen István nevéhez fűződik az antant-hatalmakkal kötött megállapodás a fizetendő magyar pénzügyi jóvátételről, továbbá az ennek révén lehetővé váló népszövetségi kölcsön felvétele. Minisztersége alatt készítették elő a Magyar Nemzeti Bank 1924-es létrehozását. 1928-ban kilépett az Egységes Pártból és képviselői mandátumát is visszaadta. Különféle csoportosulások vezetői szerették volna megnyerni maguknak, de Kállay többé nem kötelezte el magát pártszínekben. Korábbi körzetében, Nagykanizsán azonban nagy szavazattöbbséggel függetlenként újraválasztották és 1935-ig két cikluson keresztül képviselő volt. 1935 után már nem indult országgyűlési választásokon, viszont számos részvénytársaságban és egyesületben vállalt vezető pozíciót. 1964. május 24-én hunyt el Budapesten.

Kállay Iván (1887-1915)

A Kállay család egyetlen első világháborús hősi halottja, Kállay Iván 1887. május 6-án született Nagykállóban dr. Kállay Rudolf (1853-1920) sebész, főorvos és duboveczi Dobóczky Malvin (1860-1939) negyedik gyermekeként. A budapesti Ludovika Akadémián tanult, ahol 1908-ban végzett kiváló eredménnyel, majd ezt követően huszár hadnagyként a császári és királyi 12. közös huszárezredben szolgált. 1913. május 1-jén előléptették főhadnaggyá, viszont az első világháború kirobbanásakor már a császári és királyi 9. (Nádasdy) huszárezredben harcolt. Először a szerb hadszíntérre került, ahol bal alsó lábszárán lövés következtében megsebesült. 1915. február 16-án kitüntették a Bronz Katonai Érdeméremmel, majd március 12-én az orosz frontra, Galíciába került. Az ezred az év tavaszán Bukovinában teljesített szolgálatot, ahol az orosz ellentámadásban, 1915. április 4-én, Okna mellett Kállay Iván halálos lövést kapott. Halála után, 1915. június 15-én még kitüntették a Katonai Érdemkereszt III. osztályával.

Kállay Helén (1894-1945)

1894. május 1-jén született Nagykállóban. Édesapja dr. Kállay Rudolf (1853-1920) sebész, főorvos, édesanyja duboveczi Dobóczky Malvin (1860-1939). 1914. augusztus 1-jén, Nyíregyházán férjhez ment Kállay Miklóshoz (1887-1967). Három gyermekük született: Kállay Kristóf (1916-2006), Kállay Miklós (1918-1996) és Kállay András (1919-1995). Kállósemjén sok történetet őriz Kállay Helén asszonyról, a kastély úrnőjéről. Mindennek utánajáró, mindent ellenőrző, kemény asszonynak ismerték, nevükön nevezte a summásleányokat is. Azonnal meglágyult azonban a szíve, ha éhező, nyomorgó gyereket látott. Minden ősszel végszámra osztott a forrástanyaiaknak flanelanyagot, attól függően, hány tagú volt a család, hogy legyen meleg ruhájuk, tavasszal kartont, nyáron kékfestőanyagot: „Varrjanak belőle viganót.” Az általános iskolások cipőt kaptak tőle, az elsőáldozók minden évben csontfedelű imakönyvet. Nem múlhatott el a karácsony, a húsvét sem az ajándékai nélkül. 1933 karácsonyán százötven semjéni gyermeket juttatott meleg ruhához, 1940 karácsonyán több mint ezer pengő értékű adományt (cipő, csizma, alsó- és felsőruha) osztott ki a szegény iskolásgyerekek között. Kállay Helén a második világháború idején nagy odaadással foglalkozott a hadigondozással és szívügye volt a Magyar Vöröskereszt áldozatos munkájában való részvétel is. 1942 őszén egy német JU 52 mintájú sebesültszállító repülőgépet bocsátott a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére. A hárommotoros tábori szürkére festett vöröskeresztes repülőgépet a legkorszerűbben szerelték fel. A gépben 12 ágyat helyeztek el a sebesültek számára, de kényelmes hely található a kísérő orvosoknak és ápolószemélyzetnek is. A gépben tökéletesen felszerelt gyógyszertár, valamint orvosi kelléktár is található, ennek folytán a gépen, ha erre szükség lenne, kisebb műtétek is elvégezhetők. Amikor pedig a Magyar Vöröskereszt kérőszóval fordult az ország népéhez, a gyűjtés munkájában vezető szerepet vállaltak az előkelő társaság hölgyei – köztük özvegy vitéz Horthy Istvánné, akinek gyűjtősátra a budapesti Vörösmarty téren állt. Kállay Helén, a miniszterelnök hitvese ezalatt a Szervita téren gyűjtött. A társadalom minden rétege a komoly időkhöz mért szeretettel sietett az urnákhoz, hogy adományával támogassa a lelki és testi sebek gyógyításán munkálkodó emberbaráti intézmény nemes célkitűzéseit. A legtöbbet Kállay Helén gyűjtötte, akinek urnájában 205.000 pengőt számoltak össze. 1945. február 7-én halt meg: Budapest bombázásakor a menedéket nyújtó Török Nagykövetség kertjében érte halálos repesz.

Kállay Zoltán (1856-1914)

1856. augusztus 1-jén született Kiscserén. Apja Kállay Ödön (1815-1879), anyja csépesi Faragó Mária (1821-1879) volt. Iskoláit Kassán, Lőcsén és Pozsonyban végezte, az egyetemet Budapesten látogatta, s jogtudori oklevelet nyert. 1878-ban egy évig mint tiszteletbeli aljegyző Szabolcs vármegyében, 1879-84-ig pedig mint miniszteri fogalmazó a közmunka- és közlekedési minisztériumnál szolgált. 1879. november 18-án, Budapesten vette feleségül jeszeniczei Jankovich Katalint (1861-1930), akitől három gyermeke született: Kállay Mária (1880-1940), Kállay Katalin (1889-1959) és Kállay Zoltán (1883-?). 1884-ben főszolgabíró lett a nagykállói járásban, mely kerületben 1887-ben először nyert mandátumot a nagykállói választókerületben Szabadelvű párti programmal. Póttagja volt az állandó igazoló és a kérvényi bizottságnak is. 1890-1906 között, valamint 1910-1914 között Heves vármegye főispánja volt. 1914. július 23-án hunyt el Bécsben.

Kállay Lipót (1852-1920)

1852. október 24-én született Napkoron. Apja Kállay Lipót (1791-?), anyja Jurancsa Mária volt. Középiskoláit a budapesti piaristák főgimnáziumában, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti, londoni és oxfordi egyetemeken végezte. 1876-ban a Konstantinápolyba Abdul Kerimnek kardot vivő küldöttség tagja volt, s ez alkalommal megkapta a Medsidje-rendjelet. Tanulmányai befejeztével Szabolcs vármegyében tiszteletbeli aljegyző volt, de állásától rövid idő múlva megvált, s azután gazdálkodással foglalkozott, emellett kiváló szerepet vitt megyéje közügyeiben és társadalmában. Tagja volt Szabolcs vármegye közigazgatási bizottságának. 1880. június 9-én, Oroson feleségül vette nagylónyai Lónyay Ilonát. Két gyermekük született: Kállay Elemér (1882-1974) és Kállay Lipót (1884-1884). Országgyűlési képviselővé 1892-ben a nyírbogdányi kerületben választották meg, s attól kezdve megszakítás nélkül 1910-ig ezt a kerületet képviselte függetlenségi és 48-as programmal. A 18 év alatt öt választáson sikerült győznie a kerületében. 1920. július 27-én hunyt el Nyírbogdányban.

Kállay Ferenc (1825-1903)

1825. október 20-án született Nyírbélteken. Apja Kállay Mihály vármegyei táblabíró, anyja lászlófalvi Eördögh Teréz volt. Jogi tanulmányait 1844-ben Kassán végezte, majd ugyanabban az évben Szabolcs vármegyében tiszteletbeli főjegyzővé nevezték ki. 1848-ban a 48. honvédzászlóaljnál honvédszázadosként szolgálta a hazát. 1860-ben megyei számvevővé választották meg, majd 1872-1892 között mint főszámvevő részt vett Szabolcs vármegye közigazgatásában. 1892 és 1896 között a nagykállói választókerületben Függetlenségi párti programmal országgyűlési képviselő volt. Nem nősült meg, gyermekei nem születtek. 1903. december 23-án hunyt el Nagykállón.

Kállay Bertalan (1799-1875)

1799. május 24-én született Kiskállón. Édesapja, Kállay János Herkules (1762-1835) Szabolcs vármegye szolgabírája, valamint több vármegyében táblabíró, míg édesanyja Bémer Borbála volt. Kállay Bertalan táblabíróként tevékenykedett. Két felesége volt. Az elsőtől, Tolnay Leopoldinától három gyermeke született, akik közül Kállay Ottó (1838-1880) érte meg a felnőttkort. Az ő felesége az a Kállay Vilma (1840-?) lett, akinek a szülei Kállay György (1811-1886) és Tarnóczy Mária (1815-?) voltak. Kállay Bertalan második felesége bilkei Lipcsey Vilma (1824-1902) volt, akitől egy lány, Kállay Mária Zsuzsanna született 1857-ben, s aki később az orosi ágból származó Kállay Jeromos Jenő (1853-1892) császári és királyi kamarás felesége lett. Kállay Bertalan 1875. március 28-án hunyt el Nagykállón. Temetésére három nappal később került sor szülőhelyén, Kiskállón.

Kállay Adolf (1828-1905)

1828. április 23-án született Kisbákán. Apja Kállay Rudolf (1798-?) földbirtokos, anyja Farkas Karola (?-1832) volt, míg atyai nagyszülei Kállay János Herkules (1762-1835) Szabolcs vármegye szolgabírája és Bémer Borbála voltak. A szabadságharc idején, 1848. július 25-én hadnagy lett, majd Szabolcs vármegye Eötvös György vezette nemzetőrzászlóaljának segédtisztjeként szolgált, de 1849. június 23-án leköszönt. 1854. január 28-án megnősült, feleségül vette pécsújfalusi Péchy Erzsébetet (1838-1919), akitől hét gyermeke született. Az 1867-es kiegyezés után Szabolcs vármegye másodalispánjává választották meg, mely pozíciót 1870-ig töltötte be. Királyi táblai bíróként és Szabolcs vármegye táblabírójaként is működött. 1905. április 23-án hunyt el Budapesten.

A Kállay család orosi ága


Kállay János (1735-1810)

1735. február 28-án született Panyolán. Apja Kállay János (1675-1737) a család orosi ágának megalapítója, anyja Perényi Borbála (1702-1783) volt. 1758. december 8-án Kállay György (1721-1783) kállósemjéni magánkápolnájában feleségül vette muraniczi Horváth Katalint (1741-1828). Napkori főágbeli kuzinjával szorosan együttműködött Kállósemjén benépesítésében, valamint az ottani Kállay-kúria építésében. 1777-ben Giuseppe Aprilis itáliai építész tervei alapján ő építtette meg a Biriben álló Kállay-kúriát. Kállay János tiszán inneni kerületi táblai ülnök, valamint Császári és Királyi kamarás volt. 1778. március 18-án kapta a „személyre szóló” grófi címet Mária Terézia királynőtől (1740-1780), aminek következtében a család „fekete báránya” lett, hiszen a Kállay család „ősnemes” család volt, amelynek tagjai nem fogad(hat)tak el a királytól nemesi címet, különösen nem grófi címet. Kállay gróf azonban utódok nélkül halt meg 1810. október 6-án, Biriben, s ennek következtében a grófi cím sem szállhatott tovább. A család egyetlen grófi címet viselő tagja volt.

Kállay Péter (1792-1868)

Kállay Péter (1764-1807) és kesseleökeöi Majthényi Lucia (1765-1853) első gyermekeként született 1792-ben, Oroson. 1821-ben ő építtette a mezőtúri klasszicista (népies) stílusú kúriát. 1829-ben szolgabíró, 1836-38 között Szabolcs vármegye alispánja volt. Az 1836. június 13-i kállói véres családi, választási verekedés „győztese”. Édesapjához hasonlóan ő is császári és királyi kamarás volt. 1857-ben eladta császárszállási pusztát (4.232 hold) Kállay Auguszta férjének, Hrabovszky Rudolfnak. Első felesége pazonyi Elek Teréz (1799-1830) volt, akitől négy gyermeke született. Lánya, Kállay Amália-Valéria (1820-1898) később Kállay Ubul (1818-1903) főszolgabíró felesége lett. Kállay Péter második felesége felsőeőri Márkus Jozefa (1802-1840), akitől nyolc gyermeke született. Végül harmadszor is megnősült, s felesége Kreilmayer Carolina (?-1881) lett. Kállay Péter 1868. április 7-én hunyt el Budán.

Kállay István (1790-1845)

1790-ben született. A Kállayak orosi ágából származó Kállay Antalnak (1760-1825), Szabolcs vármegye táblabírájának, valamint hiripi és ivácskói Szuhányi Franciskának a fia volt. Kora ifjúságától kezdve a közpályán szerepelt. Szatmár vármegye aljegyzője volt, azután a császári és királyi udvari kancelláriánál, majd a császári és királyi udvari kamaránál előbb fogalmazó gyakornok, 1817-ben azonban már fogalmazó, mely tisztét 1830-ig viselte. 1833-ban és a következő évben Heves és Közép-Szolnok egyesült vármegyék helyettes alispánja lett és később a Hajdú kerület és Debrecen szabad királyi város királyi biztosává nevezték ki. Ottani tevékenységének és tapasztalatainak eredményét egy nagyobbszerű munkálatban foglalta össze, melyben nemcsak a Hajdú-városok, hanem az egész Tiszavidék közigazgatási reformját fejti ki. 1837-ben Csanád vármegye főispáni helytartója lett és e vármegye főispánjai között ő volt az első, aki ünnepélyes beiktatásakor a hivatalos esküt nem latin, hanem magyar nyelven tette le. Ennek az akkor heves ellenzéki vármegyének a kormányzatát nagy tapintattal és körültekintéssel vezette. Utóbb, mint főispáni helytartót egyszersmind Máramarossziget királyi kamarai adminisztrátorrá nevezték ki. 1838 decemberében megnősült és feleségül vette ebeczki Blaskovich Amáliát (1802-?). Négy gyermekük született: Kállay Benjámin (1839-1903), Kállay Márk, Kállay Melissa és Kállay Gemma (1842-1930). Egész életén át vas-szorgalom és ernyedetlen kitartás jellemezte, s e tulajdonságainak köszönheti azt a sokoldalú és magas műveltséget, mely őt kitüntette. Sehogy sem tudott megbarátkozni az 1840-es évek elején a kancellária által tervezett fontos változással, amelynek értelmében a főispánok helyett főnökök (adminisztrátorok) léptek volna a megyék élére. Ez okból épen lemondását készült beadni, amikor 1845. március 16-án, Pesten, 55 éves korában, hirtelen támadt vesebaj következtében meghalt.

Kállay Béni (1839-1903)

Kállay Benjamin

Kállay István (1790-1845) közigazgatási-pénzügyi főtisztviselő és ebeczki Blaskovich Amália (1802-?) házasságából született 1839. december 22-én, Pesten. Tanulmányait javarészt magánúton végezte Pesten, gyerekkorában egy ideig Táncsics Mihály volt a nevelője. Vámbéry Ármintól tanult meg törökül, de a szerb és orosz nyelvet is elsajátította. Megkülönböztetett érdeklődést tanúsított a Balkán és a Közel-Kelet politikai, gazdasági és kulturális élete iránt. Az 1867. évi kiegyezést követően gróf Andrássy Gyula miniszterelnök javaslatára került a közös külügyminisztériumba. 1868 és 1875 között az Osztrák–Magyar Monarchia belgrádi főkonzuljaként és diplomáciai ügyvivőjeként teljesített szolgálatot. 1873. április 2-án feleségül vette bethleni Bethlen Vilmát (1850-1940), akitől öt gyermeke született. 1875 és 1878 között országgyűlési képviselő a Szabadelvű Pártban. 1876-ban a Kelet Népe politikai napilap felelős szerkesztője. 1879-ben, visszatérve a közös külügyminisztériumba, osztályvezető, majd rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri címmel és jelleggel felruházott képviselő volt az európai kelet-ruméliai bizottságnál. 1881-ben a minisztérium tényleges vezetését látta el, így ő írta alá az első osztrák–magyar–olasz szövetségi szerződést. 1882-ben vette át a közös pénzügyminisztérium irányítását, s e minőségében egyúttal az 1878 folyamán okkupált Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is, amit haláláig ellátott. Huszonegy évig tartó minisztersége példa nélkül áll, minek során pénzügyi területen elmélyült szakértelemmel és bölcs előrelátással járult hozzá az Osztrák–Magyar Monarchia, s azon belül is különösen Magyarország egyedülálló gazdasági fejlődésének előmozdításához. Bosznia-Hercegovina kormányzását illetően nevéhez fűződik a modern közigazgatás, valamint a rend és vagyonbiztonság megteremtése. 1890-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta.

Kállay Ignác (1774-1823)

1774. július 31-én született Oroson. Apja Kállay István (1741-1790), anyja Becsky Anna volt. Felesége Szepessy Júlia volt (1778-1862), akitől egy lánya született: Kállay Mária Terézia (1798-1886). Kállay Ignác Békés vármegye levéltárnokaként működött, valamint ő volt az orosi Kállay (később Dessewffy) kastély építtetője is. 1823. december 7-én hunyt el Oroson.

Kállay Ákos (1825-1890)

1825. május 16-án született Tiszaeszláron. Apja Kállay Alajos (?-?), anyja Márkus Júlia (1805-1832) volt, míg atyai nagyszülei Kállay Péter (1764-1837) és Majthényi Lucia (1765-1853) voltak. A kiegyezés után, 1869-1872 között a nagykállói választókerület képviselőjévé választották, majd 1872-1875 között Balközép párti programmal ismét képviselő volt. 1890. október 31-én hunyt el Nagykállón.

Kállay Ubul (1818-1903)

1818. augusztus 12-én született Nagykállón. Apja Kállay Mihály (1789-1828), anyja Kállay Júlia (1799-1838) volt. Négy testvére közül Ubul volt a második gyermek, de közülük csak ő és Kállay Rozália (1821-1871) élték meg a felnőttkort. Kállay Ubul 1848-1849-ben a dadai járás főszolgabírája volt. 1841. november 27-én, Biriben feleségül vette Kállay Péter (1792-1868) szabolcsi alispán lányát, Kállay Amália-Valériát (1820-1898), akitől négy gyermeke született: Kállay Ernesztina (1842-?), Kállay Elek (1843-1896), Kállay Aurél (1846-1896) és Kállay Jeromos Jenő (1853-1892). 1903. február 19-én hunyt el Nagykállón.

Kállay Jeromos Jenő (1853-1892)

1853. szeptember 15-én született Oroson. Apja Kállay Ubul (1818-1903), a dadai járás főszolgabírája, míg anyja Kállay Amália-Valéria Johanna Lucia (1820-1898) volt. Édesapja a dadai járás főszolgabírája volt. Felesége Kállay Bertalan (1799-1875) lánya, a család napkori ágához tartozó Kállay Mária Zsuzsanna (1857-1938) volt. Három gyermekük közül kettő megérte a felnőttkort: Kállay Ubul (1875-1952), aki később Csík vármegye főispánja lett, valamint Kállay Adrienne (1878-1950). Kállay Jenő császári és királyi kamarás volt. 1892. szeptember 12-én hunyt el Oroson.

Kállay Ubul (1875-1952)

1875. július 8-án született Oroson. Apja Kállay Jeromos Jenő (1853-1892), anyja Kállay Mária Zsuzsanna (1857-1938). Bécsben, a Theresianumban nevelkedett, s a jogi egyetemet részben Bécsben, részben Budapesten végezte, azután pedig Budapesten államtudományi államvizsgát tett. A magyar történelemmel irodalmilag foglalkozott. 1899. október 18-án Vácott feleségül vette szalacsi Szalachy Júliát, akitől négy gyermeke született: Kállay Johanna (1901-1912), Kállay Ágota (1903-1978), Kállay Ubul (1907-1978) és Kállay István (1909-1980). A gyermekei közül Kállay Ágota lett később Kállay Tamás (1876-1963) országgyűlési képviselő felesége. A heraldikai és genealógiai társulat igazgatóválasztmányának tagja volt, ahogyan tagja volt Szabolcs vármegye törvényhatósági bizottságának is. Az 1905. évi általános választások alkalmával függetlenségi és 48-as programmal választották meg Veszprémben Horánszky Lajossal, a város Szabadelvű párti volt képviselőjével szemben. 1906-1910 között Csík vármegye főispánja volt. A második világháború után kitelepítették. 1952-ben hunyt el.

Holmár Zoltán

történész