A kiállítás megtekinthető: 2019. április 9. – 2019. december 1.

Kállay András (1839-1919) főispán születésének 180. évfordulójára

Nem sok család büszkélkedhet azzal a ténnyel, hogy tagjai közül ketten – apa és fia – is betölthették egy vármegye főispáni tisztségét. Kállay András (1839-1919) és, fia Kállay Miklós (1887-1967), a későbbi m. kir. miniszterelnök azonban közéjük tartozott. Szabolcs vármegye két főispánja idején vált igazán Nyíregyháza a megye székhelyévé, s vele együtt pezsgő, lüktető várossá. A „Régi dolgok, újabb idők” című kiállítás e két államférfi személye és az általuk képviselt korszak előtt tiszteleg.

Külön érdekesség, hogy Jósa András (1834-1918) régész-orvos, múzeumigazgató útirajzainak és emlékezéseinek kiadása után kapott kedvet Kállay András (1839-1919) saját emlékezéseinek megírására. 1906 folyamán eredetileg cikkek formájában, a Nyírvidék című lapban láttak napvilágot az írásai, majd ezekből állította össze „Régi dolgok, újabb idők” című kötetét, amely 1907‐ben jelent meg Nyíregyházán. Ennek szellemében a kiállításban is régi dolgokat igyekszünk megmutatni, közelebb hozni az újabb idők nemzedékei számára.

Az apa, Kállay András 1839. április 9-én született Napkoron Kállay György (1811-1883) és Tarnóczy Mária (1815-1857) gyermekeként. A Kállay nemzetség napkori főágából származó András dédapja Kállay Miklós (1754-1820) híres szabolcsi alispán volt, míg nagyapja Kállay Imre (1781-1832) lovasszázadi kapitány. Tanulmányait 1847-ben kezdte Bécsben egy előkelő magánintézetben, majd a császárvárosból diplomaszerzés után 1860-ban tért haza. 1862-ben hosszú utazást tett Angliában és Franciaországban, majd hazatérte után a Szabolcs vármegyei közigazgatási bizottság tagjaként foglalkozott a közügyekkel. 1866-ban feleségül vette Csuha Vilmát, akivel a századfordulóig Kállósemjénben és főleg Nagyhalászban élt, de volt házuk Budapesten és Nyíregyházán a Bocskai utcában is. Házasságukból nyolc gyermek született. András és Tamás fiuk országgyűlési képviselő volt, Miklós pedig főispán, majd földművelésügyi miniszter és végül miniszterelnök. 1866-ban kapcsolódott be a Felső-Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat munkájába, amelynek 20 éven át volt választmányi tagja, 1874-1886, illetve 1989-1899 között alelnöke, 1886-1888 között pedig elnöke.

A szabolcsi főispáni tisztre már 1861-ben kiválasztották, de akkor habozott, s végül nem fogadta el az állást. Később Tisza Kálmán miniszterelnök felkérésére végül elvállalta tisztséget, s a király 1889. június 10-én kinevezte Szabolcs vármegye főispánjának. Június 30-i székfoglaló beszédében „kevés politika és annál több közigazgatás az ülésteremben” jelszóval lépett fel. A megyeszékhely 1876. évi Nyíregyházára történt áthelyezésekor, a vármegyei törvényhatóságnak nem volt a városban székháza, 16 éven át a nyíregyházi Városházán működtek. Kállay András nagy érdeme az új Vármegyeháza megépítéséért és birtokbavételéért végzett kitűnő szervező és koordinációs munka. Az 1892. október 11-12-i őszi vármegyei közgyűlés már az új székház díszes nagytermében zajlott. Kállay András nagyon büszke volt arra, hogy az Alpár Ignác tervei alapján megépült új Vármegyeházán ő ülhetett elsőként a főispáni székben.

Abban is eltért elődei hivatali gyakorlatától, hogy gyakran szállt ki a járásokba, s jutott el a szolgabíróval a kisebb községekbe is. Így ténylegesen megismerhette a megye életét, közhangulatát és konkrét jelentéseket küldhetett a kormánynak. Egyik ilyen útján találkozott egy községi tanácsteremben saját arcképével, amely felháborította, s erélyesen utasította a főszolgabírókat az ízléstelenség a megszüntetésére. Fáradhatatlanul szolgálta hivatalát, működése alatt gyakorlattá váltak a megyében a hivatalvizsgálatok. Kiemelten vizsgálta és vizsgáltatta az oktatásügy feltételrendszerét, s hasonló figyelmet fordított a népegészségügyre is. Főispáni működésének ideje egybeesett Nyíregyháza rohamos fejlődésével, amihez mindenkor támogatását adta. Nevéhez fűződik a kisvárdai vármegyei közkórház 1893. évi megnyitása, a nagykállói volt megyeháza épületének az ország 4. tébolydájává való átalakítása és beindítása 1896-ban, és az új megyeszékhelyen, Nyíregyházán a pavilonrendszerű közkórház megépítése, mely 1899-ben kezdte meg működését. 1891-ben Nyíregyházán megépült a Monarchia legkorszerűbb lovassági laktanyája, 1895-ben pedig a görög katolikus templom. Maga Kállay András kezdeményezte, hogy a megyében létesüljön görög katolikus püspökség. Elévülhetetlen érdemei voltak abban is, hogy 1897-ben Nyíregyháza város képviselőtestülete megkapta a törvényhatósági jogkört. Főispánsága idejére estek 1896-ban az ezredéves ünnepségek. Felhívására szerte a megyében népünnepélyek, méltó ünnepségek zajlottak, vármegyei közgyűlési döntés nyomán emléktáblákat, emlékoszlopokat avattak a vármegye történeti nevezetességű helyein. Megjelent Szabolcs vármegyéről a monográfia, Kállay András pedig tagja volt a szerkesztőbizottságnak, a kötetben az előszón kívül pedig más írásai is helyet kaptak.

1897 áprilisában Kállay Andrást – saját kérelmére – Ferencz József császár és király felmentette szolgálati elismerése mellett a főispáni állásából. A lemondás megyeszerte mély megdöbbenést keltett. Az iránta megnyilvánuló általános tisztelet és bizalom jegyében, 1897 októberében újból megválasztották a vármegyei közigazgatási bizottság tagjának, de a tisztséget nem fogadta el.

Kállay András megtestesítője volt a puritán hazafiságnak, a nemes önzetlenségnek, politikai higgadtságnak és érett megfontolásnak. Mint magánember, élete végéig a 48-as függetlenségi eszmék híve volt, noha főispánsága idején mindvégig a képviselőházi többséggel rendelkező Szabadelvű Párt kormányainak volt a szabolcsi főispánja. Nyíltszívű magyar volt, egyéniségében a legszerencsésebben ötvöződött a régi táblabírák nemes egyszerűsége a művelt, modern, széles látókörű államférfi minden szép vonásával. Hat évtizeden át nem volt a megyében politikai, kulturális, társadalmi esemény, mozgalom, egyesület, amelynek vezetői között ne találnánk meg.

Olyannyira nagy volt a szabolcsi emberek bizalma Kállay András irányába, hogy 1917 decemberében – amikor már 78 éves is elmúlt – a nyírbogdányi kerület országgyűlési képviselőjévé választották meg. A parlamentben azonban már nem volt alkalma felszólalni, tartósan betegeskedett. 1919. október 18-án, 80 éves korában hunyt el Nyíregyházán, a Bocskai utcai házában. Temetése két nappal később került sor: földi maradványait a Bocskai utcai gyászházból a Vármegyeházára vitték, felravatalozott koporsója a díszteremben állt. Ma a kállósemjéni családi kriptában nyugszik, feleségével, gyermekeivel és unokáival.

Kállay András legkisebb fia, Kállay Miklós (1887-1967) Nyíregyházán született, de gyermekkorát a nagyhalászi Csuha-kúriában töltötte. A középiskoláit a nyíregyházi Lutheránus Gimnáziumban kezdte, és Budapesten a Ferenc József Nevelőintézetben fejezte be. Egyetemi tanulmányokat Genfben, Drezdában, Párizsban és Budapesten folytatott, s itt szerzett államtudományi doktori diplomát. Hivatali pályája Szabolcs vármegyében 1910-ben kezdődött vármegyei közigazgatási gyakornokként, majd Kisvárdán volt szolgabíró, Nagykállóban pedig főszolgabíró. 1914-ben vette feleségül dr. Kállay Rudolf (1853-1920) kórházigazgató lányát, Kállay Helént (1894-1945). Az első világháború és a trianoni békeszerződés aláírása után, 1922. március 4-én nevezte ki Horthy Miklós kormányzó Szabolcs vármegye főispánjává, majd április 20-án a vármegyei díszközgyűlésen ünnepélyesen be is iktatták hivatalába. Működése alatt került sor az 1923. évi XXXV. törvénycikk elfogadására, mellyel létrehozták Ung vármegye Magyarországon maradt községeinek és a szinte teljes egészében Magyarországon maradt Szabolcs vármegyének az összevonásával Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. 1928-ban az ő vezetésével épült meg Nyíregyházán a Vármegyeháza „B” épülete az Egyház utcán, s még ugyanabban az évben, 1928. október 21-én felavatták Nyíregyháza és Szabolcs vármegye első világháborús hősi halottainak emlékét megörökítő alkotást is. Főispáni hivatalát 1929. október 15-ig töltötte be, amikor a Bethlen-kormány kereskedelemügyi államtitkárává nevezték ki.